F1: „Ricciardo nyomás alá került, már a mosolya sem segít”

2016.05.16. 15:18
Az F1 világában talán Jacques Villeneuve volt a legnagyobb ellenzője annak, hogy Max Verstappen tavaly 17 évesen bemutatkozhatott a Formula–1-ben, és az 1997-es világbajnok a holland tinédzser minden egyes hibájánál elmondta, nagy hiba volt bevetni Verstappent – persze a hangzatos nyilatkozatot keresők jól tudták, kit kell keresni. A Spanyol Nagydíj azonban a kanadait is meggyőzte, Villeneuve már Ricciardóért aggódik.

„Verstappennél minden stimmel. Gyorsan, de kíméletesen vezet. Vasárnap egy hibát sem követett el, a gumikkal is jól bánt. A versenyen minden kedvezően alakult számára, de ezt tudni kell kihasználni” – mondta Villeneuve.

A kanadai szerint Ricciardónak mostantól nagyon nehéz dolga lesz.

„Két éve Vettel mellett ő volt az újonc a Red Bullnál, és felülmúlta világbajnok csapattársát. Most ugyanez történik, de a másik szerep az övé. Egy csapásra hatalmas nyomás alá került, és már a mosolya sem segít rajta” – fogalmazott a kanadai.

Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
43 perce

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
4 órája

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
Tegnap, 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik