F1: a Brazil Nagydíj kikerülhet a versenynaptárból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.14. 18:22
Veszélybe került a Brazil Nagydíj jövője, a pálya és az ország anyagi gondjai miatt ugyanis nagyon lassan haladnak a felújítások Interlagosban. Emiatt a szerződés felbontásával fenyegeti a rendezőket Bernie Ecclestone, aki szerint elképzelhető, hogy az idei lesz az utolsó futam Interlagosban.

Az interlagosi pályának 2020-ig van szerződése, azonban az egyik kritérium a bokszutca, a kiszolgáló épületek, valamint magának a pályának a felújítása volt. A munkálatok azonban már a tavalyi futamra sem fejeződtek be, amely betudható annak is, hogy a 2014-ben labdarúgó vb-t, az idén nyári olimpiát rendező Brazília súlyos anyagi gondokkal küzd.

Bernie Ecclestone már korábban is figyelmeztette a futam rendezőit, hogy amennyiben nem teljesítik a szerződésben foglaltakat, kikerülhet a versenynaptárból a Brazil Nagydíj, Kanadában pedig megerősítette mindezt.

„Az is lehet, hogy az idei lesz az utolsó futam Brazíliában" – mondta Ecclestone.

A brit korábban a brazil Globo Tv-hálózattal is összetűzésbe keveredett, hiszen úgy gondolja, hogy ideje lenne fejlesztéseket eszközölni a közvetítéseikben is.

Legfrissebb hírek

Kajakverseny és csocsó az F1-es pilótákkal

F1
8 órája

Hamilton elárulta az NS-nek, róla nevezik el a Hungaroring egyik kanyarját

F1
8 órája

Szemerkélő eső fogadta a pilótákat a Hungaroringen – minden kész a Magyar Nagydíjra

F1
14 órája

A Ferrari favoritként készül a Magyar Nagydíjra? Russell számára még van visszaút?

F1
16 órája

Magyar Nagydíj: 40 éves legenda a Hungaroringen

F1
2026.07.22. 15:06

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
2026.07.22. 12:52

Pénteken kiderül, milyen nevet kapnak a Hungaroring kanyarjai

F1
2026.07.21. 15:58

Zajlik a munka, a csapatok kezdik belakni a Hungaroringet

F1
2026.07.21. 13:32