F1: a Mercedesnél máris továbbléptek a kanadai rajton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.13. 12:06
Toto Wolff, az F1-es Mercedes csapatfőnöke úgy gondolja, nincs miről beszélnie Lewis Hamiltonnal és Nico Rosberggel a Kanadai Nagydíjat követően.

A vasárnapi futam rajtjánál Rosberg az első kanyar külső ívén próbált meg elmenni Hamilton mellett, de a brit a külső ívre sodródva leszorította a pályáról csapattársát, aki a kilencedik helyre esett vissza, és csak az 5. helyig zárkózott fel a leintésig.

„Mit tudunk ehhez kívülről hozzátenni? Itt nagyon nehéz az egyes kanyar, és mivel aszfaltozott a bukótér, mindenki bátran próbálkozik, viszont az diktál, aki a belső íven halad – mondta Wolff. – Nem örülünk neki, hogy az első sorból az első kör felénél második és kilencedik hely lett, de ez van. De mintha minden verseny után ugyanarról beszélnénk.”

Wolff tehát gyorsan elfelejtené az esetet, inkább arra összpontosít, miért volt Sebastian Vettelnek ilyen jó rajtja a Ferrarival.

„Született néhány szabály a rajt megnehezítésére, de a közelmúltban kifejezetten jól indultak az autóink. Most nem, Kanadában a Ferrari legyorsult minket. Pazarul indult el, ki tudja, lehet, hogy valamit kitaláltak, ezt meg kell vizsgálnunk” – mondta Wolff.

Rosberg bosszús volt az eset miatt, azt a következtetést vonta le, hogy legközelebb keményebbnek kell lennie.

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
1 órája

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik