F1: Az egyetlen célunk Nico Rosberg megtartása – Wolff

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.10. 23:41
Hónapok óta zajlanak a tárgyalások Nico Rosberg és a Mercedes között az esetleges szerződéshosszabbításról. Bár felvetődött az is, hogy a Mercedes felviheti magához a jelenleg a Manornál versenyző pártfogoltját, Pascal Wehrleint, Toto Wolff csapatfőnök elmondta, továbbra is Rosberggel képzelik el a közös munkát.

Nico Rosberg 2010-ben érkezett Mercedeshez a Williamstől, és azóta megkérdőjelezhetetlen a helye a csapatnál. Három éven keresztül legyőzte akkori csapattársát, a visszatérő hétszeres világbajnokot, Michael Schumachert, Lewis Hamiltont azonban még egyik szezon során sem sikerült megvernie. Ennek ellenére a német csapat hisz Rosbergben, és mindent elkövet annak érdekében, hogy megtartsa a német versenyzőt.

„Szeretnénk tovább dolgozni Nicóval, ahogy ő is velünk – mondta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. – Folyamatosan egyeztetünk vele, és minden nagyon pozitívan halad. Nem tárgyalunk senki mással. 2010 óta a csapatunk része, és nagyon optimistán mondhatom, hogy hamarosan megegyezünk vele."

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
1 órája

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik