F1: Bottas szerint a Williams legyőzheti a Red Bullt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.03. 18:02
Magabiztosan nyilatkozott Valtteri Bottas a Williams esélyeiről. A finn pilóta szerint az sem kizárt, hogy legyőzik a Red Bullt, és a szezon végén megszerzik a konstruktőri bajnokság harmadik helyét.

A Williams jelenleg a negyedik helyen áll a tabellán, lemaradásuk 46 pont a Red Bullhoz képest. Bottas azonban úgy gondolja, hogy okozhatnak még meglepetést az osztrákok számára, ráadásul sok van még hátra a szezonból.

„Az idei egy hosszú szezon, és néhány új fejlesztést alkalmazni fogunk már a következő futamokon – nyilatkozta a finn versenyző. – Vannak hátra még olyan pályák, amelyek kedvezhetnek az autónknak. Úgy érzem, hogy mi is versenyben vagyunk a konstruktőri harmadik helyért. Sőt, magabiztosan mondhatom, hogy meglehet."

Bottas szerint a Williams arra is számított, hogy az elmúlt két versenyhétvégén meggyőzően teljesít a Red Bull, de emellett abban is biztosak, hogy lesznek olyan helyszínek, ahol fordulhat a kocka, és előnyben lesz a Williams.

„Mindig tudtuk, hogy gyorsak lehetnek Barcelonában és Monacóban, mert ezek motorkímélő pályák, ahol sokat számít a jó aerodinamika – mondta Bottas. – Korábban is mondtam már, hogy meg kell várnunk, hogy mire lesznek képesek más típusú pályákon, de biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan pályák, ahol gyorsabbak leszünk náluk."

„Minden a helyszíntől és az adott pillanattól függ. Vannak olyan pályák, ahol nehéz megverni őket, de akadnak olyanok is, ahol a Ferrarihoz is közel kerülhetünk, és ezzel legyőzhetjük a Red Bullt."

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
21 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08