F1: ezt sem hittük volna – hálás a Red Bull a Renault-nak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.02. 18:16
Bár tavaly még attól volt hangos a sajtó, hogy a Red Bull megelégelte a Renault folyamatos hibáit, így a 2016-os szezonra motorszállítót vált, végül kénytelenek voltak folytatni a munkát a franciákkal, és az idei szezont elnézve, talán ez nem is volt akkora baj.

Éveken át ment a vita a Red Bull és a Renault között, de mivel a Mercedes nem volt hajlandó motort adni nagy riválisának, a Ferrari pedig csak az egy évvel ezelőtti erőforrásokat szállított volna, az osztrák csapat kénytelen volt továbbra is együttműködni a Renault-val.

Azóta azonban sok minden megváltozott, hiszen Barcelonában győzött Max Verstappen, és Monacóban is meglehetett volna a győzelem, ha nem hibázik a csapat Daniel Ricciardo kerékcseréjénél. Christian Horner csapatfőnök szerint felesleges a múlttal foglalkozni, hiszen jelenleg nagyon jó a kapcsolatuk a Renault-val.

„Nagy volt a feszültség köztünk, de ez vezetett a változásokhoz, amelyek végül a legjobbnak bizonyultak – nyilatkozta Horner. – Látható, hogy megint jól tudunk együttműködni. Nagyon keményen dolgozik mindenki náluk, és lépésről lépésre látni a fejlődést."

Christian Horner szerint a Renault-val kapcsolatos pozitív változások következtében javult ennyit a Red Bull tavaly óta, így a jövő is bíztató.

„Tavaly egyértelműen csalódottak voltunk a technikai problémák miatt, de az együttműködés megújításával eltűnt ez a csalódottság. Visszatértünk oda, ahol néhány évvel ezelőtt voltunk a két vállalat jó kapcsolata miatt."

Legfrissebb hírek

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
44 perce

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2 órája

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
Tegnap, 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35
Ezek is érdekelhetik