F1: 5000 GB-nyi adat is keletkezhet naponta egy csapatnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.22. 09:24
Jó kedéllyel készült a Magyar Nagydíjra csütörtök esti sajtórendezvényén a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost és pilótája, Danyiil Kvjat.

A Toro Rosso csapatfőnöke többek között elmondta, hogy a Hungaroring újraaszfaltozása miatt a második szabadedzés előtt nem tudják, mire lesznek képesek a magyar futamon, hiszen Spielbergben is adódtak problémáik a gumik túlmelegedésével az új felszín miatt. Tost ennek ellenére eredményes szereplést vár a csapattól a szezon második felében. Elmondása szerint Szingapúrban és Malajziában erősek lehetnek, azonban Belgiumban, Olaszországban és Brazíliában számít az esetleges gyengébb szereplésre.

Természetesen szóba került a rádiós kommunikáció szigorítása is. Franz Tost továbbra is úgy gondolja, hogy az F1 rossz irányba halad az ilyen szabályokkal, sőt a fejvédő keretet sem tartja jó döntésnek. Kvjat azonban ennél keményebb szavakkal illette a jövő évre tervezett elem bevezetését, és örül neki, hogy végül is a jelek szerint nem valósul meg a terv.

A Magyar Nagydíj mellesleg fizikailag igencsak megviseli a pilótákat a nagy meleg miatt. Kvjat a szingapúri és a malajziai futammal állította párhuzamba a mogyoródi versenyt ezen a téren. Bár ezeken a helyszíneken magasabb a hőmérséklet, a Hungaroringen több a kanyar, ami miatt még jobban kell koncentrálniuk a versenyzőknek, ezért jobban megterheli őket.

A csütörtök esti sajtóeseményen szóba került, hogy hihetetlen mennyiségű, akár napi 5000 gigabájtnyi adat, termelődik az F1 minden egyes csapatánál, legyen szó versenyhétvégéről, téli tesztről vagy egy átlagos napról a gyárban. Ezeknek az adatoknak a biztonságos védelme elengedhetetlen, ezért a Toro Rosso a Magyar Nagydíjra a hibrid felhő alapú adatvédelem terén világelső Acronisszal kötött megállapodást.

„Az Acronis élvonalbeli, az adatvédelem terén dinamikusan fejlődő vállalat, amely kiválóan kapcsolódik a Formula–1-hez. Ez az együttműködés megmutatja majd, hogy sikeres a közös munkánk és együtt haladunk előre" – mondta Kvjat.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
Tegnap, 19:23

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
Tegnap, 18:05

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
Tegnap, 17:36

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
Tegnap, 14:45

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35