F1: fordulat – a Mercedes visszavonta fellebbezési szándékát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.11. 20:21
A Mercedes-istálló mégsem nyújtja be fellebbezését az FIA-nak Nico Rosberg Brit Nagydíjon kapott tíz másodperces időbüntetése miatt.

Rosberg azért kapott büntetést a sportfelügyelő testülettől, mert versenymérnöke, Tony Ross a szabályokban tiltott utasítást adott neki a Brit Nagydíj alatt. Ross előbb Rosberg hibaüzenete után az azonnali kiesés elkerülése érdekében elárulta, milyen üzemmódba kell tennie Rosbergnek a motort és az autó vezérlőjét. Ez még nem ütközött szabályba, az viszont igen, hogy ezután azt is közölte Rosberggel, nem használhatja a hetes fokozatot.

A Mercedes szerint utóbbi üzenettel Rosberg kiesését sikerült elkerülni, ezért a csapat a büntetés kihirdetése után jelezte fellebbezési szándékát.

A hivatalos út ilyenkor az, hogy a csapat 36 órán belül benyújtja írásos fellebbezését hazája autós szövetségénél, a Mercedes esetében a német szövetségnél. Ám a csapat hétfőn jelezte, mégsem fellebbez.

„A csapat elfogadja a sportfelügyelő testület magyarázatát, és visszavonja fellebbezési szándékát. Ugyanakkor a következő hetekben a Mercedes azon dolgozik, hogy meggyőzze a szabályalkotókat, a jövőben csökkentsék az F1 túlszabályozottságát” – állta a közleményben.

Ezzel hivatalossá vált, hogy Lewis Hamilton mögött Max Verstappen a Brit Nagydíj második helyezettje, Rosberg pedig a harmadik. A német így egypontos előnnyel érkezik a jövő hét végi Magyar Nagydíjra.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
18 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
20 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
20 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
23 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35