F1: ügynöke szerint Räikkönen 2018-ban is Ferrari-pilóta lesz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.19. 16:35
Kimi Räikkönen menedzsere szerint a Ferrari finn pilótájának nem a 2017-es lesz az utolsó szezonja a Ferrarinál az F1-ben.

A Scuderia nemrég hosszabbította meg a 2007-es világbajnok szerződését, és bár sokak szerint ez hibás döntés, Steve Robertson úgy véli, a finn nagyon motivált, és a következő idényen túl is az F1-ben maradna.

„Először is, ez részben Kimin múlik. Ha motivált, vállalna még egy évet. Most úgy érzem, ez simán benne van. Aztán persze még a csapatnak is döntenie kell – mondta Robertson. – Kimi csak egy ok miatt versenyez, mert imádja. Semmi más nem hajtja. Nagyon régóta ismerem, és elmondhatom, akkor sem volt lelkesebb, amikor elkezdte az F1-ben. Ugyanolyan motivált most is. Örülök, hogy lezártuk a tárgyalásokat, és megállapodtunk 2017-ről. Így sokkal jobban telik a nyári szünet is.”

Robertson szerint nincs olyan pilóta szerződés nélkül, aki előrelépést jelentene a Ferrari számára Räikkönenhez képest.

Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
5 órája

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
6 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
8 órája

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
Tegnap, 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik