F1: jelentős fejlesztésekkel készülnek Alonsóék a Belga Nagydíjra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.25. 20:48
Újabb fejlesztéseket hajt végre erőforrásain a Honda, ezzel hét zsetont használ el a még meglévő 11-ből.

A jelenlegi szabályok értelmében – amelyet mellesleg jövőre eltörölnek – a motorszállítók egy szezon során 32 zsetont használhatnak fel az erőforrások fejlesztésére. Ebből a Hondának még 11 van meg, de a jelenlegi fejlesztésekkel elhasználnak belőle további hetet.

Jenson Button és Fernando Alonso már a Belga Nagydíj pénteki szabadedzésein kipróbálhatják a továbbfejlesztetett Honda-motort, és amennyiben úgy tűnik, hogy beválnak a fejlesztések, nem szerelik vissza a régi motort az autóikba, és az újjal teljesítik a hétvége hátralévő részét. Ellenkező esetben kiszerelik az autóból az új motort, és megpróbálják azt optimalizálni az Olasz Nagydíjra.

A McLaren versenyzői mellesleg nem állnak jól a felhasznált egységeket illetően, ugyanis azzal, hogy mind a hat erőforrás részegységből újat kapnak a pilóták, Alonso az összesből az utolsót használja, míg Button V6-osból, turbófeltöltőből, MGU-K-ból és MGU-H-ból kaphat újat még egyszer, büntetés nélkül.

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
21 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50