F1: Verstappen futószalagon rontja el a rajtokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.18. 19:24
Max Verstappen a Belga és az Olasz Nagydíj után Szingapúrban is elrontotta a rajtját, így vasárnap is esélytelen volt a dobogóra. csapattársa, Daniel Ricciardo a legutóbbi öt versenyből négyszer dobogóra állt, ez a hollandnak csak egyszer sikerült.

„Nem volt olyan rémes a rajtom, mint Monzában, de ez is rossz volt. Zsinórban háromszor rajtoltam így, ami nagyon elkeserítő – mondta a holland. –Jobban kell csinálnunk, uralnom kell az autót a rajtnál. A start hatással volt a versenyre, beragadtam a forgalomban. Most volt annyi szerencsém, hogy nem mentem neki Hülkenbergnek. Nem tudom, hogy kerültük el az ütközést.”

Verstappen Danyiil Kvjat mögé ragadt be, és bár panaszkodott az orosz védekezésére, az nem jutott az eszébe, hogy a Toro Rosso pilótájának el kellene engednie.

„Nem, nem, ez nem így megy, nekem kell megelőznöm. Egy ponton nagyon keménnyé vált a csata, le is futottam az útról. A legnagyobb baj az volt, hogy sok időt vesztettünk, és a rossz rajt után nagyon csalódott voltam. Ha három van négy körön belül nem sikerül megelőznöm az előttem haladót, nincs több esélyem, meggyilkolom a gumikat” – mondta Verstappen.

 

Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
9 órája

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
11 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
12 órája

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik