F1: ezért nem büntették meg Hamiltont a rajt után

2016.10.31. 11:27
Charlie Whiting FIA-versenyigazgató elárulta, miért nem büntették meg a Mexikói Nagydíj rajtja után Lewis Hamiltont, Nico Rosberget és Max Verstappent.

A rajt után az elöl haladó Hamilton csúnyán elfékezte magát, átvágott a füvön az egyes kanyar előtt, s csak a harmadikban tért vissza a pályára, az első helyen maradt. Az FIA nem vizsgálta meg az esetet. A motorsport.com megkérdezte Charlie Whitingot, aki azt mondta, Hamilton nem szerzett tartós előnyt a pálya elhagyásával, hiszen Marcus Ericsson és Pascal Wehrlein karambolja után a virtuális biztonsági autós időszakban felzárkózott rá a mezőny.

„Nem szereztem előnyt, elfékeztem a jobb első gumimat, ami inkább hátrányos volt – mondta Hamilton. – A felvezető körben szinte megsült a jobb első fékem, 500 fokos volt, miközben a bal első 200-250. Kész csoda, hogy nem mentem a falnak, de így is nagyon vibrált a kocsi, alig láttam valamit.”

„Lewis elsőként ért az első kanyarba, és elsőként is jött ki onnan. Ez így rendben van” – mondta Rosberg.

Whiting Rosberg és Verstappen esetéről azt mondta, hogy bár a német azt követően maradt a holland előtt, hogy az egyes után kisodródva levágta a kettest, mivel Verstappen szorította le az útról, nem lehet hibáztatni a németet.

Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
12 órája

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
14 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
16 órája

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik