F1: Hamilton nem hibáztathatja a csapatot – Lauda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.02. 13:29
Niki Lauda szerint Lewis Hamiltonnak a szájába adták, amit a Malajziai Nagydíj után elkeseredésében nyilatkozott, a Mercedes elöljárója szerint az angol nem gondolhatja komolyan, hogy szabotálják.

„Ismerem Lewist, tudom, hogy ez nem neki jutott az eszébe, nem fogja a csapatot hibáztatni – mondta Lauda. – Elfogadhatatlan, hogy ezt hozzák ki a szavaiból. Most tényleg azt hiszik, hogy szabotáljuk saját versenyzőnket? Ez nevetséges és ostoba. Mindkét autót ugyanúgy készítjük fel, nevetségesek ezek a kérdések.”

„Bárkire gondolhatott Lewis, elég sokféleképpen lehet ezt értelmezni. Ha balszerencsés vagyok, és nem tudom megmagyarázni az okát, isten az egyetlen, akihez fordulhatok. Én is voltam ilyen helyzetben, és mondtam hasonlókat – mondta Lauda. – Nem mondom, hogy amit Lewis mondott, az butaság, de ez előfordul. Az érzelmek okozzák ezt, nincs ezzel semmi baj.”

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
3 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
4 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
5 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
7 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
Tegnap, 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
Tegnap, 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35