F1: Szuzukából egyenesen Budapestre repült Hamilton

ZS. B.ZS. B.
2016.10.12. 11:53
Azt mindig is tudtuk, hogy Lewis Hamilton nem szereti alvással pazarolni az idejét, ám ha hinni lehet Davkónak, a budapesti DJ-nek, a Formula–1 sztárja még annál is keményebben tolja az éjszakai életet, mint gondolnánk.

A fiatal lemezlovas ugyanis azt állítja, hogy a címvédő a Japán Nagydíj estéjén már egy budapesti szórakozóhelyen múlatta az időt néhány barátja társaságában.

„Nem mindennap adatik meg a lehetőség az ember életében, hogy egy általa nagyra tartott F1-pilótának, név szerint Lewis Hamiltonnak zenéljen, mindenesetre velem megtörtént a Gozsdu Manó Klubban, mi több, egy-egy tracknél még bólogatott is. Közös kép sajnos nem készült, mivel társasággal érkezett, ezért a legkevésbé sem szerettem volna belemászni az intim szférájába, de ez mit sem von le az élményből” – írta Davkó a Facebook-oldalára.

A DJ szavait alátámaszthatja, hogy Hamilton épp a Japán GP hétvégéjén áradozott egy interjúban Budapestről, és ismét megemlítette itt élő „jó barátját”, aki nem más, mint Palvin Barbara.

A két sztár kitűnő kapcsolatot ápol egymással, a modell idén már több futamon is ott volt a versenyzővel, sőt nemegyszer együtt érkeztek ki a pályára motorral. Palvin Barbara egyébként szombaton töltötte be 23. életévét, ezért a vasárnapi közös buli már csak ezért is indokolt lehetett.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
5 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
8 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
Tegnap, 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02