F1: Keke Rosberg őszinte szavai Hamiltonról és Verstappenről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.29. 09:00
A közel hét év után először nagy interjút adó Keke Rosberg nemcsak fia világbajnoki címéről beszélt Abu-Dzabiban, hanem fia riválisairól és a mai F1-ről is.

„Amikor nyilvánvalóvá vált Hamilton taktikája, kortyoltam egy nagyot a sörömből, ésfelkészülten rá, hogy ez nagyon meleg lesz” – mondta a versenyhétvégét az Abu-Dzabitól 130 kilométerre fekvő Dubaiban töltő Keke Rosberg, aki csak a futam leintése után ment át a „szomszédba” ünnepelni.

Szándékosan húzódott a háttérbe 2010 után, nem akarta elvonni a figyelmet a fiáról, azt szerette volna, ha Nico egyedül találja meg a győzelem felé vezető utat. Általában csak annyit üzent neki a távolból, hogy „pedal to the metal”, azaz „padlógáz”!

Rosberg 1982-ben úgy lett világbajnok, hogy a 16 futamból csak egyet nyert meg, igaz, abban az évben összesen 11 győztes volt, és senki sem győzött kettőnél többször. Finnország első világbajnoka az F1 első turbókorszakának bimbódzásakor szívómotoros autóval ért a csúcsra, amikor riválisai már turbómotoros autókkal versenyeztek.

Ezért sem lehetett megzavarni egy olyan kérdéssel, hogy mit szól hozzá, hogy neki egy győzelem elég volt a vb-címhez, miközben az idén Hamiltonnak tíz is kevés volt?

„Van egy nagy különbség. Lewis autója ötven lóerővel erősebb a második legerősebb csapaténál, míg az enyém 250 lóerővel gyengébb volt. Ezért nem igazságos az összevetés – fogalmazott Keke Rosberg. – Amikor én versenyeztem, és láttam, hogy valaki a pálya szélén van, arra gondoltam, oké, még egy kieső, még több pont. Akkoriban mindennapos volt a műszaki hiba, ma viszont minden egyes kiesésnek hatalmas súlya van, döntő lehet. Lewis kétszer volt szerencsés, Nico egyszer.”

Rosberg leszögezte, ma nem könnyebb világbajnokságot nyerni, mint az ő idejében, inkább más.

S ha már megkérdezték, Max Verstappenről is elmondta a véleményét.

„Max szépen elintézte magát az első kanyarban. Talán egy nap elkezdik képezni a srácot – mondta az idősebb Rosberg. – Nagyon tehetséges, de még szüksége van rá, hogy terelgessék. Rendre eldobja a jó eredmény esélyét. Az F1-ben viszont főleg az eredmény számít.”

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
Tegnap, 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik