F1: az újságírók döntöttek, náluk ő lett az év embere

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.03. 12:59
Az újságírók Max Verstappent, a Red Bull csapat 19 éves holland versenyzőjét választották az év emberének a legutóbbi Formula–1-es mezőny tagjai közül.

A pénteki bécsi díjátadó gálán Verstappent egy másik kategóriában is elismerték: az év legemlékezetesebb akciójának választották azt, amikor a heves esőzésben megrendezett Brazil Nagydíjon megelőzte a később világbajnoki címet nyerő német Nico Rosberget.

Verstappen a májusi, spanyolországi sikerével minden idők legfiatalabb futamgyőztese lett.

„Nagyon elégedett vagyok a második Formula–1-es évadommal. Az elején nem is gondoltam, hogy ilyen jól sikerül majd. Remélhetőleg a következő szezonban még sikeresebb leszek” – mondta a holland versenyző.

Szerdán hozták nyilvánosságra, hogy a csapatfőnökök az Autosport magazin titkos szavazásán ismét a háromszoros világbajnok, idén másodikként végzett brit Lewis Hamiltont választották meg az év legjobbjának.

A világbajnok Rosberg pénteken bejelentette, hogy visszavonul a Formula–1-től.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
Tegnap, 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik