F1: az út vége? Csődeljárás indult a Manor-istálló ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.06. 13:36
Csődeljárás indult a Formula–1-es Manor-istállót működtető cég ellen. A gárdát hónapok óta próbálták eladni, de nem sikerült vevőt találni rá, így elkerülhetetlenné vált a lépés, amelynek következtében egyre valószínűbb, hogy a csapatot felszámolják.

A csődbiztos pénteken elárulta, az F1-es csapat vezetői még bíznak benne, hogy az utolsó utáni pillanatban sikerül befektetőt találni, ezért még egy munkavállalónak sem mondtak fel. Az egyelőre nem tisztázott, mennyi ideje van a 212 embert foglalkoztató csapatnak.

„A csapat az új tulajdonosi kör segítségével sokat fejlődött 2015-ben és 2016-ban, de az elért pozíció megtartása is rengeteg befektetést igényel. Az elmúlt hónapokban több lehetséges befektetővel is tárgyalt a csapat, de nem járt sikerrel, így elkerülhetetlenné vált a csődeljárás” – írta közleményében a csődbiztos.

A tavaly a Mercedes nevelőcsapataként Pascal Wehrleint és Esteban Ocont alkalmazó (2017-ben mindketten másik istállónál folytatják) Manorral több befektetőt is hírbe hoztak (például a McLarentől eltávolított Ron Dennist).

A korábban Virgin és Marussia néven is induló Manor az utolsó, még működő csapat az FIA 2010-es bővítési kísérletében rajtjogot szerzők közül. Az amerikai US F1 el sem indult, a Hispania/HRT 2012, a Lotus/Caterham 2014 végén szállt ki az F1-ből.

Legfrissebb hírek

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
13 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
18 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
21 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07