F1: Ross Brawn lett a sportág ügyvezető igazgatója

Vágólapra másolva!
2017.01.24. 09:47
null
Ross Brawn az F1 egyik legfontosabb vezetője lett (Fotó: AFP, archív)
Bernie Ecclestone leváltása mellett azt is bejelentette a Formula–1 új tulajdonosa, hogy Ross Brawn lett a sportág új ügyvezető igazgatója. Az F1-et felvásárló Liberty Media Brawnt a szakmai irányítással bízta meg, a kereskedelmi feladatokat Sean Bratches, az ESPN korábbi elnöke irányítja.

Korábban is szó voltróla, hogy Brawn tanácsadóként segít az F1 megreformálásában, de ezentúl főállásban felel azért, hogy jó irányba terelje a szakágat, úgymond eladhatóvá tegye.

„Örülök, hogy visszatérhettem az F1 világába, élveztem az eddigi konzultációkat a Liberty Mediával, amellyel már hónapok óta kapcsolatban állok. Eddig példátlan lehetőséget kaptam arra, hogy a csapatokkal együttműködve fejlesszük az F1-et, és olyanná tegyük, amit a csapatok és elsősorban a szurkolók kívánnak” – mondta Brawn, aki korábban elmondta, ötéves tervre lesz szükség, mert egy csapásra nem lehet megváltoztatni a Formula–1-et.

Brawn az F1-ben a Williamsnél kezdett dolgozni, majd a Benetton, a Ferrari technikai igazgatója lett, a Hondánál csapatfőnökké avanzsált, a japánok kivonulását követően saját csapatával világbajnok lett, és ő tette le a mai Mercedes sikercsapatának alapjait. Christian Horner korábban azt mondta, Brawnra kellene bízni az F1-es szabályok megalkotását.

Bratchest Chase Carey, az F1 új vezérigazgatója, Bernie Ecclestone utódja választotta ki, az amerikai ESPN tévétársaság az üzletember vezetésével lett az egyik legmeghatározóbb sporttelevízió.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik