F1: Rosberg segíti Bottas beilleszkedését a Mercedesnél

2017.02.13. 18:56
A visszavonult Formula–1-es világbajnok Nico Rosberg kijelentette, szívesen segít Valtteri Bottasnak, hogy minél jobban beilleszkedjen a Mercedes csapatnál.

„Bottas megkérdezte, beszélhetünk-e a közeljövőben. Nagyon örülök, hogy megkeresett, és természetesen igennel válaszoltam. Maximálisan semleges maradok, Lewis Hamilton titkait például biztosan nem árulom el, de segíteni szeretnék neki” – mondta a vb-címvédő Rosberg, aki az előző idény végén váratlanul bejelentette visszavonulását.

A 31 éves német versenyző közölte, utódjának nem lesz könnyű dolga a háromszoros világbajnok Hamilton mellett.

„Nagy kihívás előtt áll, hiszen új csapatba érkezik, amelyben Lewis már évek óta szerepel, ráadásul szabályváltozások is lesznek idén. Lewis az egyik legjobb pilóta, kiválóan vezet, ugyanakkor Valtteri rendkívül tehetséges. Remek eredményeket érhet el, ha jó autót adnak neki” – fogalmazott.

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
8 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
Tegnap, 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
Tegnap, 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik