F1: „Most már csak be kell fejeznünk a futamokat...”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.27. 14:46
Romain Grosjean a hatodik helyről rajtolhatott az idénynyitó Formula–1-es Ausztrál Nagydíjon, azonban mindössze 15 kör után kénytelen volt feladni a versenyt. Csapattársa, Kevin Magnussen számára még rosszabbul alakult a hétvége, és ő sem tudta befejezni a futamot.

Bár Kevin Magnussen már a Q1-ben búcsúzott az időmérő edzésen, Romain Grosjean szenzációs teljesítménnyel a hatodik rajtkockából indulhatott a vasárnapi futamon. Igaz, a rajt során veszített egy helyet, de egészen addig, amíg technikai hiba miatt kénytelen volt feladni a versenyt, a hetedik helyen autózhatott. Magnussen a rajtot követően a sauberes Marcus Ericssonnal ütközött, azonban tudta folytatni a versenyt, ám néhány körrel a leintés előtt megállt az autója. Grosjean elmondta, mi történt a futam tizenötödik körében.

„Hirtelen sok erőt veszítettem – emlékezett vissza a francia pilóta. – Szóltam a srácoknak, és a következő dolog, ami történt, az volt, hogy le kellett lassítanom. Nagyon lehangoló ez az eredmény, mert így elveszítettük a hetedik helyet, de az autó legalább jól működött a kvalifikáción.”

Kevin Magnussent végül nem büntették meg rajtbalesete miatt, és bizakodó autója teljesítményét illetően.

„Ütköztem a hármas kanyarban Ericssonnal, aki a külső íven volt, de alulkormányozott volt az autóm, így átmenten az ő ívére, ez okozta a bajt. Letört az első szárnyam, és kissé megsérült az autóm. Miután lecseréltük a szárnyat, megtettem egy hosszú etapot, hogy minél többet megtudjunk az autóról. Ez jól ment, és a kocsi gyorsnak tűnik. Már csak be kell fejeznünk a versenyeket, hogy pontokat szerezhessünk.”

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik