F1: a kiscsapat már jövőre Honda-motorra válthat

Vágólapra másolva!
2017.04.25. 10:10
Felgyorsultak a tárgyalások a Sauber és a Honda között. Ha sikerül megállapodni, a svájci istálló már jövőre Honda-motorra válthat, amelyet a japán motorszállító jelenlegi partnere, a McLaren vegyes érzésekkel fogadna.

Sajtóhírek szerint a Sauber új motorszállítót keres, és egyre valószínűbb, hogy 2018-tól a Honda erőforrásait használják. A svájci kiscsapat 2010 óta vásárolja erőforrásait a Ferraritól, azonban idei autóik az egy évvel korábbi motorral mennek, így érthető, hogy váltani akarnak.

A Hondánál már korábban is jelezték, hogy bár egyelőre a McLarennel való együttműködésre koncentrálnak, a jövőben szeretnének más csapatokat is ellátni erőforrásukkal. Éric Boullier, a McLaren versenyigazgatója egyrészt örülne, ha a Honda másokkal is együttműködne, hiszen ezáltal könnyebben tudná fejleszteni erőforrásait, azonban azt nem szeretné, ha az új partnernek a brit istálló látná kárát.

„Az csak jobb, ha több csapattal dolgozhatunk, és többet tesztelhetjük a motort – mondta Boullier. – Ennek azonban ára van, ugyanis újabb motorok építése több befektetést igényel. Bárhogyan is alakulnak a dolgok, partnerek vagyunk, és ha felvetődik a kérdés, hogy dolgozzunk-e együtt más csapatokkal, támogatnunk kell az ötletet. Azonban azt nem szeretnénk, ha ez rossz hatással lenne a McLaren és a Honda kapcsolatára."

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
9 órája

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik