F1: Alonso kihagyja a Monacói Nagydíjat – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.12. 13:25
null
Alonso csak Monacótól marad távol (Fotó: AFP)
Fernando Alonso, a McLaren-Honda pilótája nem indul a május 28-ai Monacói Nagydíjon, ugyanis inkább a híres Indy 500-as versenyen vesz részt az Egyesült Államokban.  

Sokakat sokkolt Alonso azzal, hogy a Formula–1 legendás állomása, a Monacói Nagydíj helyett egy másik híres és népszerű viadalt, az Indy 500-at választja. A spanyol pilóta az indianapolisi futamon is a McLaren színeiben indul, az istálló mellesleg 38 év után vesz részt újra a legendás versenyen.

„Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy rajthoz állhatok idén az Indy 500-on a McLarennel, a Hondával és az Andretti Autosporttal – nyilatkozta Alonso. – Az Indy 500 az egyik leghíresebb verseny az autósport világában, amit csupán a Le Mans-i 24 órás viadal és a Monacói Nagydíj előz meg, ezért sajnálatos az én szempontomból, hogy az időpontütközés miatt éppen Monacóban nem versenyezhetek."

Alonso azonban rögtön leszögezte, hogy egyszeri esetről van szó, és kifejezetten csak az Indy 500 miatt fordít hátat rövid időre az F1-nek.

„A monacói lesz az egyetlen verseny 2017-ben, amelyet kihagyok, a Kanadai Nagydíjon már vissza is ülök az autómba."

A spanyol ismeretlen terepre lép, hiszen soha nem ment még superspeedway típusú pályán (legalább 3.2 km hosszú oválpálya). Persze ez nem veszi el Alonso lelkesedését és magabiztosságát.

„Sosem indultam korábban IndyCar-futamon, és még csak nem is versenyeztem ilyen ringen, de magabiztos vagyok azt illetően, hogy hamar hozzászokom a tapadási viszonyokhoz. Sok IndyCar-versenyt néztem a televízión és az interneten, s nyilvánvaló volt, a precizitás elengedhetetlen amiatt, hogy ennyire közel mennek egymáshoz az autók, ráadásul 220 mérföld/órával" – vélekedett a spanyol.

Arról, hogy ki helyettesíti Alonsót Monacóban, még nem döntöttek a McLarennél, a motorsport.com információi szerint Jenson Button lesz a beugró.

 

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
3 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
5 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
9 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
Tegnap, 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02