F1: Button ugrik be Alonso helyére a Monacói Nagydíjon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.14. 11:25
null
Jenson Button egy versenyre beugrik a McLaren-Hondához (Fotó: AFP)
A McLaren-istálló bejelentette, hogy Jenson Button ül be Fernando Alonso F1-es McLaren-Hondájába a Monacói Nagydíjon. A spanyol pilóta május 28-án az Indy 500-on indul.

 

Button az előző szezon végén hagyott fel a versenyzéssel, a hivatalos verzió szerint nem vonult vissza, csak a háttérből segíti a McLarent.

A tesztelésen nem vett részt az angol, akinek a Bahreini Nagydíjat követő kétnapos teszten lehetősége nyílhat kipróbálni az idei autót, amely jelentősen eltér a tavalyitól, hiszen a nagyobb kerekek és légterelők miatt gyorsabbá vált. A csapat azonban pénteken Bahreinben azt állította, Button a Monacói Nagydíjig nem próbálja ki az autót.

„Örülök a lehetőségnek, nem is választhattam volna jobb helyet erre a beugrásra, mint Monaco. Persze nem hiszem, hogy a 2009-es győzelmemet meg tudnám ismételni, azért pontszerzésre jók lehetünk. Remélem, Fernandónak jól sikerül az indianapolisi verseny, és élvezni fogja azt a kalandot” – mondta Button, akiről Lewis Hamilton is azt mondta, hogy ideális választás lenne a McLarentől.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
17 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
19 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
19 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
22 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35