F1: „Nem érdekel, mit mondanak mások”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.13. 16:44
Kezd betelni a pohár Pascal Wehrleinnál, amiért sokan azt hangoztatják, hogy feleslegesen hagyta ki az F1-es szezon első két állomását. A Sauber versenyzője kissé kifakadt Bahreinben a kritikusaira.

Wehrlein még a januári Bajnokok Tornáján szenvedett balesetet, mely során megsérült a nyaki csigolyája, és az első barcelonai teszt után az Ausztrál és a Kínai Nagydíjat is ki kellett hagynia. Egyesek nem értették, mire a túlzott óvatosság, mások pedig már összeesküvés-elméletek gyártásába kezdtek, és úgy gondolták, a Sauber így szeretné lecserélni Wehrleint Antonio Giovinazzira, aki helyettesítette a németet.

Nem meglepő, hogy Wehrlein már unja, hogy folyamatosan magyarázkodnia kell, és nem érti, miért szólnak bele olyanok az életébe, akik nem sokat tudnak a sérüléséről.

„Nem érdekel, mit mondanak mások, mert ők nem tudják, milyen helyzetben voltam – mondta a német pilóta. – Úgy gondolom, hogy számomra ez volt a legjobb döntés, de Monisha és Toto (Kaltenborn és Wolff – a szerk.) is így érezte. Amit a többi versenyző mond, az csak az ő véleményük. Ha nem tudod valakiről, hogy pontosan milyen sérülést szenvedett, nem kellene kritizálnod őt, ilyen egyszerű! Ha csak egy könnyebb izomfájdalomról lett volna szó, azt gondoljátok, a Sauber vagy a Mercedes hagyta volna, hogy ne versenyezzek?"

Ami jelenleg a fő, hogy Wehrlein felépült, és szerencséjére a hétvégi futamnak otthont adó bahreini pálya aszfaltja is kedvez neki.

„Nem érzek fájdalmat, és ez a legfontosabb. A pálya felülete egyenletes, nincsenek rajta bukkanók. Kicsit túl meleg van, de ezt leszámítva nincs baj" – vélekedett a német.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik