F1: Nem ez a Red Bull valós teljesítménye – Horner

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.13. 14:26
null
Az osztrák istálló a szezon második felében már a Mercedesszel és a Ferrarival csatázna (Fotó: AFP)
Bár eddig nem az előzetes tervek szerint alakul a Red Bull számára az idei szezon, Christian Horner, az osztrák F1-es alakulat csapatfőnöke szerint felesleges máris leírni az istállót.

 

Jelenleg a Mercedes és a Ferrari is a Red Bull előtt jár, a Kínai Nagydíjon például a harmadik helyezett Max Verstappen lemaradása 45 másodperc volt a futamgyőztes Lewis Hamiltonhoz képest. Christian Horner elmondása szerint azonban sokkal több rejlik a csapatban.

„A filozófia, amely szerint dolgozunk, kissé más, mint a riválisainké, de mi továbbra is hiszünk benne. Kétlem, hogy máris meg tudtuk volna mutatni az autónk valós teljesítményét” – mondta a csapatfőnök.

Horner szerint kemény munkára vall az, ahol jelenleg tart két nagy riválisuk, ám a Red Bullnak egyelőre nem erre a csatára kell figyelnie.

„Le a kalappal a Mercedes és a Ferrari előtt! Mindkét csapat nagyon erős autót épített, de bízom benne, hogy csatázhatunk velük a szezon későbbi szakaszában. Úgy gondolom, hogy az idény második felében versenyképesebbek leszünk, mint az elsőben. Jelenleg futamról futamra lépünk előre, de még nem figyelünk túlzottan a bajnoki tabellára. Inkább arra koncentrálunk, hogy miként és milyen gyorsan tudjuk csökkenteni a hátrányunkat.”

A brit csapatfőnök szerint tehát az évad második felében sokkal komolyabb eredményeket érhet el Max Verstappen és Daniel Ricciardo, addigra pedig a legfőbb cél az lesz, hogy bele tudjanak szólni a Mercedes és a Ferrari küzdelmébe.

„Nyilvánvaló, hogy jelenleg Lewis és Seb rendelkezik a legerősebb autóval, de szeretnénk a lehető leghamarabb csatlakozni ehhez a csatához” – vélekedett Horner.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
13 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
14 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
15 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
18 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35