F1: Nem kértem bocsánatot Ericssontól – Magnussen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.06. 11:35
Még mindig az Ausztrál Nagydíj rajtja utáni ütközés a téma Marcus Ericsson és Kevin Magnussen között, ugyanis a Sauber svéd pilótája azt állítja, hogy Magnussen bocsánatot kért tőle az esetért, a dán szerint azonban ez nem történt meg.

Marcus Ericsson és Kevin Magnussen a szezonnyitó rajtját követően ütköztek a hármas kanyarban, és bár mindketten tudták folytatni a versenyt, autójuk megsérült, ami nehezítette számukra a versenyzést, a futamot pedig egyikőjük sem tudta befejezni.

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke a versenyt követően azt nyilatkozta, az istállónál nem értik, miért nem büntették meg Magnussent, ugyanis szerintük a dán hibájából történt az ütközés. Ericsson hamar túltette magát az eseten, és a Twitteren azt írta, Magnussen felkereste őt a verseny után, és bocsánatot kért tőle.

A dán pilóta azonban Kínában azt nyilatkozta, erről szó sem volt, ugyanis szerinte egyikőjüket sem lehet hibásnak nevezni az esetért.

„Láttam, amit írt a Twitteren – mondta a Haas pilótája. – Találkoztunk a verseny után a repülőn, és beszéltünk az ütközésről, de nem kértem bocsánatot tőle. Azonban azt sem gondolom, hogy ő hibázott, egyszerű versenybaleset történt. Ő volt a külső íven, én pedig az alulkormányozottság miatt belementem.”

„A túlkormányozottságból alulkormányozottság lett, és ha az ő helyében lettem volna, több helyet hagytam volna. Én semmit sem tudtam volna másképp csinálni, de csak egyszerű versenybalesetről van szó."

Ericsson ennek ellenére még Kínában is azt mondta a riportereknek, hogy Magnussen bocsánatot kért tőle.

„Ugyanazzal a járattal hagytuk el Ausztráliát vasárnap este, szóval beszélgettünk, Kevin pedig felemelte a kezét, és azt mondta, hogy sajnálja az ütközést.”

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18