Bottas jó rajtja győzelmet ért, nőtt Vettel előnye

2017.04.30. 13:30
null
Valtteri Bottas remek rajtjával az élre állt, és meg is nyerte az Orosz Nagydíjat a két Ferrari előtt (Fotó: AFP)
A finn Valtteri Bottas nyerte meg a Formula–1-es Orosz Nagydíjat, miután a rajtnál megelőzte a pole-ból induló, s végül második helyen végző Sebastian Vettelt. A harmadik Vettel csapattársa, Kimi Räikkönen lett. Ez volt Bottas első F1-es futamgyőzelme. Vettel előnye 13 pontra nőtt a 4. helyen célba érő Lewis Hamilton előtt, a konstruktőrök között a Mercedes egyetlen ponttal vezet a Ferrari előtt.  

A Ferrari tiszta ütközetben legyőzte a Mercedest az Orosz Nagydíj időmérőjén, így a versenyen egy lehetőségük volt a világbajnok istálló pilótáinak: a kettes kanyarig vezető hosszú, ívelt egyenesben lerajtolni Sebastian Vettelt és Kimi Räikkönent.

Valtteri Bottasnak ez sikerült, és miután szinte hiba nélkül végigvezette a versenyt, meg is szerezte a győzelmet. A pálya sajátosságai miatt nagy csata nem alakulhatott ki, a hajráig tisztes távolból követték egymást az élmezőny tagjai. A végén Vettel indított egy hosszú támadást Bottas ellen, de Szocsiban úgy esélye sem lehetett, hogy Bottas nem követett el hibát.

A finn negyedik mercedeses futamán megszerezte karrierje első futamgyőzelmét.

4. OROSZ NAGYDÍJ
ÁPRILIS 28., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Räikkönen 1:36.074
2. szabadedzés: 1. Vettel 1:34.120
ÁPRILIS 29., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Vettel 1:34.001
pole: Vettel 1:33.194, 2. Räikkönen 1:33.253
ÁPRILIS 30., VASÁRNAP
futam: 1. Bottas, 2. Vettel, 3. Räikkönen
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Május 14., 14.00: Spanyol Nagydíj
Május 28., 14.00: Monacói Nagydíj
Június 11., 20.00: Kanadai Nagydíj

A dobogóra a két Ferrari-pilóta kísérte fel, az utolsó körben Felipe Massa mögött kissé lendületet vesztő Vettel az elszalasztott győzelem miatt szomorkodhatott, viszont 13 pontra növelte előnyét a negyedik helyen a célba kullogó Lewis Hamilton előtt.

Az angol rajtja nem volt olyan jó, mint Bottasé, a verseny első szakaszában autója túlmelegedésével küszködött, a kerékcserék után pedig olyan nagyra nőtt a hátránya, hogy el is engedte a futamot.

Max Verstappen ötödik lett a Red Bull-lal, csapattársa, Daniel Ricciardo fékhiba miatt kiesett.

A Force India az idei negyedik futamon is dupla pontszerzést ünnepelt, megelőzve a renault-s Nico Hülkenberget és a lassú defekt miatt extra kerékcserére szoruló, ezzel a biztos hatodik helyet elvesztő Massát. Az utolsó pont a három rajthelyes büntetéssel induló Carlos Saintz Jr.-é lett.

Lance Stroll először ment végig F1-es futamon, Stoffel Vandoorne is végigment a McLaren-Hondával, de csapattársa, Fernando Alonso a rajtig sem jutott el, a felvezető kör végére tönkrement az energia-átalakítója, és a bokszutca bejáratánál leállt az autóval.

Az első körben Jolyon Palmer és Romain Grosjean ütközött, a biztonsági autót is a pályára kellett küldeni a roncsok miatt.

Folytatás két hét múlva Barcelonában.

OROSZ NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (52 kör, 303.897 km)
1.
Valtteri Bottas
finn
Mercedes
1:28:08.743
2. Sebastian Vettel német Ferrari 0.617 mp h.
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari 11.000 mp h.
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 36.320 mp h.
5. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:00.416 p h.
6. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:26.788 p h.
7. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:35.004 p h.
8. Nico Hülkenberg német Renault 1:36.188 p h.
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1 kör h.
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1 kör h.
11. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1 kör h.
13. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
14. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1 kör h.
15. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
16. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 1 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 5
Jolyon Palmer brit Renault 0
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 0
NEM INDULT
Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 2 4 4 86
2. Lewis Hamilton 1 3 4 73
3. Valtteri Bottas 1 3 4 63
4. Kimi Räikkönen – 1 4 49
5. Max Verstappen – 1 3 35
6. Daniel Ricciardo – – 2 22
7. Sergio Pérez – – 4 22
8. Felipe Massa – – 3 18
9. Carlos Sainz Jr. – – 3 11
10. Esteban Ocon – – 4 9
11. Nico Hülkenberg – – 2 6
12. Romain Grosjean – – 1 4
12. Kevin Magnussen – – 1 4
14. Danyiil Kvjat – – 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 136
2. Ferrari 135
3. Red Bull-TAG Heuer 57
4. Force India-Mercedes 31
5. Williams-Mercedes 18
6. Toro Rosso-Renault 13
7. Haas-Ferrari 8
8. Renault 6

A FUTAM (52 kör, 303.897 km)

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
4 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
5 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
6 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
9 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
Tegnap, 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
Tegnap, 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35