F1: változhat a Mercedes hozzáállása a csapatutasításhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.17. 14:30
null
Valtteri Bottasnak előbb-utóbb be kell állnia Lewis Hamilton mögé (Fotó: AFP)
Bár Valtteri Bottas mindössze a harmadik versenyét teljesítette a Mercedes színeiben Bahreinben, máris csapatutasítással kellett szembenéznie. Toto Wolff, a német F1-es istálló csapatfőnöke azonban leszögezte, hogy ameddig csak lehet, szeretnének azonos feltételeket biztosítani versenyzőik számára.

Bottas megszerezte élete első pole pozícióját a Bahreini Nagydíjon, a rajtot követően pedig meg is tudta őrizni a vezetést, míg csapattársa, Lewis Hamilton veszített egy pozíciót és visszaesett a harmadik helyre Sebastian Vettel mögé. A safety car pályára küldése, a kissé eltérő gumistratégia és Hamilton büntetése azonban a ferraris németnek kedvezett, aki az élre ugrott, és előnye a verseny hajrájában meglehetősen nagyra nőtt az akkor harmadik helyen álló Hamiltonhoz képest.

A brit az élmezőnyből utolsóként állt ki a második kerékcseréjére, és a friss gumikon néhány körön belül utolérte Bottast, Vettelt azonban már nem tudta elkapni. Ezek után a Mercedesnél elismerték, ha korábban szólnak Bottasnak, hogy engedje el Hamiltont, ráijeszthettek volna a Ferrarira, ami okot ad arra, hogy az istálló átgondolja a hozzáállását a csapatutasításhoz.

„Egyáltalán nem örülnénk neki, ha alkalmaznunk kellene – ismerte el Wolff. – Nem így álltunk ehhez a kérdéshez az elmúlt években, de a jelenlegi helyzetünk más, amit alaposan ki kell elemeznünk. Szeretnénk azonos feltételeket biztosítani a versenyzőink számára a futamok kezdetén, és rájuk bízni a dolgok alakulását. A futam végén azonban mindenki láthatta, hogy szóltunk Valtterinek, mert úgy éreztük, csak így lehet esélyünk nyerni."

Az osztrák csapatfőnök ezzel arra utalt, hogy míg az elmúlt három esztendőben kizárólag a Mercedesnek, vagyis Hamiltonnak és Nico Rosbergnek volt esélye a világbajnoki címre, idén a német istállónak a Ferrarival is meg kell küzdenie a végső győzelemért.

„Ha mindkét kocsink az első sorból rajtol, s éppen az első és a második helyen állnak, hagynod kell őket versenyezni. De ha az egyik autóddal gond van, ahogy az nálunk történt, meg kell fontolnod a csere lehetőségét, amit mi eleinte nem tudtunk megtenni, mert köztünk volt az egyik Ferrari" – ecsetelte Wolff.

A szezon ennyire korai szakaszában azonban a Mercedesnél még nem tartják indokoltnak a csapatutasítás bevezetését.

„Három versennyel a szezonkezdet után még nem szeretnénk ehhez folyamodni."

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
18 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
20 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
20 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
23 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35