F1: a Mercedes értetlenül áll Hamilton teljesítménye előtt

2017.05.02. 16:29
null
A tavalyi szingapúri verseny óta nem szenvedett ennyit Hamilton (Fotó: AFP)
Az idén először fordult elő, hogy Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője egész hétvégén alulmaradt csapattársával, Valtteri Bottasszal szemben. Hamilton már az időmérőn fél másodperccel kapott ki Bottastól, a futamon további gondok hátráltatták, amit azonban egyelőre sem ő, sem csapata nem ért.

Lewis Hamilton eddig nagyon érezte a szocsi pályát, hiszen az előző három évben – amióta Orosz Nagydíjat rendeznek a Formula–1-ben – kétszer is nyert, míg egyszer a második helyen intették le. Ennek ellenére a múlt hétvégi nagydíjon sem az időmérőn, sem a versenyen nem tudott az első három közé kerülni, ráadásul mind a kétszer kikapott finn csapattársától, aki mellesleg élete első F1-es futamgyőzelmét aratta Szocsiban. A hétvégi szenvedésre egyelőre maga a háromszoros világbajnok sem talált magyarázatot.

„Egyelőre nem tudom megmagyarázni, mi történt, de a héten megpróbálom megfejteni a gyengeségem okát. Vannak elméleteim és ötleteim, de ennél bonyolultabb és keményebb lesz rájönni a valódi okra. Igazából szombattól kezdve túl lassú voltam. A versenyen az ötödik körtől vissza kellett vennem a tempóból, amivel a negyedik helyen ragadtam. Ezt a túlmelegedés miatt kellett megtennem, de így körönként hét tizedet, vagy akár egy másodpercet is veszítettem.”

Hamiltont arról is kérdezték, hogy mekkora bajt jelenthet az, hogy így további hat pontot bukott legfőbb bajnoki ellenfelével, Sebastian Vettellel (Ferrari) szemben, amivel a német előnye már 13 pont az összetettben.

„Nem gondolok erre jelenleg, mert még nem fontos – szögezte le a brit. – Meg kell értenünk, hogy mi történt a tempónkkal ezen a hétvégén, hol hibáztunk a beállításokkal kapcsolatban, hogy a következő versenyen újra az élen harcolhassak. Még sok van hátra a szezonból, és továbbra is a második helyen állok a bajnokságban, szóval ez nem a világ vége, de egyértelműen vissza kell nyernem a tempómat.”

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szintén értetlenül áll Hamilton teljesítménye előtt, de részben a gumikra gyanakodik a probléma forrását illetően, hiszen az abroncsok működésre bírásával sokaknak volt gondja a hétvége folyamán.

„A problémának köze lehet a gumik működéséhez. Látható volt a többi csapatnál, hogy vagy kivételesen jól bántak a gumikkal, vagy kivételesen rosszul – mondta az osztrák. – Erre jó példa a Red Bull esete. Bahreinben nagyon jók voltak a szuperlágyakon, de amint feltették a keményebb keveréket, sehol nem voltak.”

„Valtteri a verseny elején nagyon versenyképes volt az ultralágyakon, de a szuperlágyakkal már nem ment annyira jól. Arra azonban, hogy ez Lewisnál miért nem így történt, magyarázatot kell találnunk. Úgy gondolom, hogy Lewis alapvetően nagyon jól megy Szocsiban, korábban nyert is itt két versenyt, amivel rekordtartó, szóval a gyengeségének talán az lehet az oka, hogy nem sikerült összhangba kerülnie az autóval és a gumikkal, de rá kell jönnünk a pontos indokra.”

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
4 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
5 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
6 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
9 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
Tegnap, 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
Tegnap, 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35