F1: Hamilton még az idén megdöntheti Schumacher rekordját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.26. 12:16
null
Hamilton Cannes-ban (Fotó: AFP)
Amennyiben Lewis Hamilton a hétvégi Monacói Nagydíj időmérőjén megszerzi a pole pozíciót, beéri példaképét, Ayrton Sennát a legtöbb rajtelsőséget szerzett pilóták listáján. Hamilton ennek kapcsán beszélt gyerekkori hőséről, és egy kis tanáccsal is ellátta korábbi csapatát, a McLarent egy esetleges designváltást illetően.

1988, 1990 és 1991 F1-es világbajnoka, Ayrton Senna 65 pole pozíciót szerzett karrierje során, Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője a két héttel ezelőtti Spanyol Nagydíj időmérőjén aratott győzelmével 64-re növelte rajtelsőségei számát, így akár már a hétvégén, Monacóban beérheti példaképét ebben a tekintetben. Ha a szezon során még egyszer diadalmaskodni tud a kvalifikáción, feljön az örökranglista második helyére.

Nem meglepő módon ezen a téren is Michael Schumacher a rekordtartó. A hétszeres világbajnok 68-szor bizonyult a leggyorsabbnak a szombati megmérettetésen, viszont Hamilton akár az első helyet is átveheti a listán még ebben az évben. A brit pilóta a Monacói Nagydíj hétvégéjén beszélt Sennáról, és elmondta, mit csodál benne a legjobban.

„Az egyik kedvenc versenyem az esős doningtoni futama volt 1993-ból – emlékezett vissza a háromszoros világbajnok. – Az, ahogy esős körülmények között ment, olyan képessége volt, amelyet a versenyzői karrierem eleje óta szerettem volna átvenni. Gyerekkoromban csak arra vágytam, hogy egy nap túlszárnyaljam Ayrtont, és elérjem mindazt, amit ő. Az esős körülmények között mutatott teljesítményem elég erősnek számít az F1-ben, és az különös büszkeséggel tölt el, hogy ez Ayrtonra is igaz volt.”

Bár Hamilton bevallotta, hogy nehéz döntenie a kedvenc F1-es versenyautóját illetően, lenyűgözték a McLaren fehér és piros színekben tündöklő négykerekűi, közülük az egyik különösen.

„Senna 1989-es autója az egyik kedvencem volt. Szerintem a McLarennek vissza kellene térnie ahhoz a festéshez, hiszen ha a McLarenre gondolok, ezek a színek ugranak be” – javasolta a brit.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
3 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
4 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
5 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
8 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
Tegnap, 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
Tegnap, 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35