F1: Nico Rosberg hamarosan újra munkába állhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.24. 16:36
Nico Rosberg idén nézőként lesz ott a Monacói Nagydíjon, de a hírek szerint a jövőben akár a futam szervezésében is részt vehet, sőt, a pletykák szerint később még rangosabb pozícióban is kamatoztathatja versenyzőként megszerzett tudását.

Nico Rosberg tavaly befejezte Formula–1-es pályafutását, de már akkor is elmondta, hogy nem szeretne teljesen elszakadni a sportágtól, és a jövőben szívesen kipróbálná magát más szerepkörben is. Habár az elmúlt hónapok inkább a pihenésről szóltak 2016 világbajnoka számára, úgy tűnik, hamarosan újra beleveti magát a munkába, hiszen Michel Boeri, a Monacói Autóklub (ACM) elnöke és az F1-es futam főszervezője elmondta, hogy Rosberg felajánlotta a segítségét a Monacói Nagydíj szervezésében.

„Szeretne velünk dolgozni a pálya tökéletesítésében, amiben segítségünkre lesz a versenyzői látásmódja. Emellett rávilágíthat a biztonsági hiányosságokra is" – mondta Boeri.

A lehetséges együttműködés sokak figyelmét felkeltette, és már olyan pletykák is szárnyra kaptak, melyek szerint Rosberg a jövőben egyenesen a Monacói Autóklub elnöke lehet. Boeri, a klub jelenlegi első embere ugyanis már 78 éves, és nemrégiben bejelentette, hogy 2021-ben biztosan elhagyja az elnöki posztot. Boeri így kommentálta az utódjával kapcsolatos kérdést:

„Ha valaki szeretné átvenni a helyemet, 2021-től megteheti."

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
17 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
19 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
19 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
22 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35