F1: Remélem, a Red Bull hamarosan magára talál – Vettel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.02. 14:13
Eddig szoros a csata a Mercedes és a Ferrari között, Sebastian Vettel, az olasz istálló pilótája azonban abban reménykedik, hogy rövidesen korábbi csapata, a Red Bull is csatlakozik ehhez a párharchoz. 

A Red Bull számára eddig a vártnál nehezebben alakul a 2017-es szezon, és egyelőre le vannak maradva a Mercedeshez és a Ferrarihoz képest, mely csapatok eddig két-két győzelmet szereztek az idén, a konstruktőri bajnokságban pedig csupán egy pont köztük a különbség. Sebastian Vettel szerint – aki 2014 végén hagyta el a Red Bullt, és igazolt a Ferrarihoz – az osztrák istálló képes lesz felérni az ő szintjükre, minek következtében még izgalmasabb lehet az idei szezon.

„Azt hiszem, hogy nagyon szoros csata lesz köztünk és a Mercedes között, de reménykedem abban, hogy a Red Bull is magára talál – mondta a négyszeres világbajnok. – Erős csapatról van szó, amelynél pontosan tudják, hogyan kell gyors autót építeni, szóval szerintem a kérdés az, hogy mikor szállhatnak harcba velünk, és nem az, hogy képesek lesznek-e egyáltalán rá. Minél hamarabb sikerül előrelépniük, az annál izgalmasabb lesz a számunkra is.”

Vettel a Ferrari előrelépéséről is beszélt, de a német szerint az, hogy ők mennyire lesznek képesek fenntartani a folyamatos fejlődést, nem csak rajtuk múlik.

„Hiszem, hogy megvannak az embereink és az eszközeink, amelyek szükségesek ahhoz, hogy továbbra is tudjunk fejlődni. Azonban ez attól is függ, hogy a többiek mire lesznek képesek.”

Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
18 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
20 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik