F1: a Honda fájdalmas beismerést tett Monacóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.28. 12:40
Fájdalmas vallomást tett Monacóban Haszegava Juszuke, a Honda F1-es programjának vezetője, aki elmondta, a gyártó jelenlegi hőenergia-átalakítója nem bír ki két versenyhétvégénél többet.

Az idei szabályok szerint a hajtáslánc mind a hat eleméből (belső égésű motor, turbó, hőenergia-átalakító, mozgásienergia-átalakító, elektronikus vezérlő, energiatároló) legfeljebb négyet lehet használni a 20 versenyhétvégén, azaz átlagosan ötöt kellene végigbírnia minden egyes elemnek.

Csakhogy a McLarennél máris több alkatrésszel átlépték a négyes határt, pedig még csak a szezon hatodik futamánál tartunk.

Jenson Buttont, aki az idén először versenyez az Indy 500-ra beugró Fernando Alonso helyén, 15 rajthelyes büntetéssel sújtották a plusz motorelemek miatt, és az angol a bokszból rajtol.

„A hőenergia-átalakítót kétversenyenként cserélnünk kell, ami elfogadhatatlan – mondta Haszegava. – Óvnunk kell a motort, de olyan átalakításokat kell végrehajtani, amelytől masszívabbá válik. Az első edzésnap végén mindig ellenőrizzük a motort, és a hőenergia-átalakító mutatói rendszerint nem megfelelőek, ezért volt szükség cserére Jenson esetében is. Csak így növelhetjük az esélyét annak, hogy elkerüljük a teljes leállást.”

Amíg a Honda a megbízhatóság növelésén dolgozik, nem sok esély van a teljesítmény javítására.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
16 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
18 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
18 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
21 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35