IndyCar: a sportág vezetője reméli, hogy sokan követik Alonso példáját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.11. 13:45
Mark Miles, az IndyCar első embere kijelentette, hogy Fernando Alonso Indy 500-as indulása után nem tervezik „levadászni” a Formula–1 és egyéb szériák versenyzőit, hogy így vegyék rá őket az IndyCar sorozatában való indulásra.

Azzal, hogy Fernando Alonso rajthoz áll az Indy 500-as versenyen, és ezért kihagyja az F1-es Monacói Nagydíjat, nem mindennapi tettet hajt végre. Mark Miles ügyvezető igazgató örülne, ha előbb-utóbb más versenyzők is elgondolkodnának azon, hogy kipróbálják magukat indycaros versenyen, de nem a többi széria kárára.

„Nem ez a stratégiánk – szögezte le Miles. – Ez inkább csak a körülmények szerencsés találkozása, szóval nem fogunk követni más sorozatokat, hogy levadásszuk a versenyzőiket. Azt hiszem, ezek után több figyelmet kapunk majd a pilótáktól, és meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok, mert lehet, hogy eljön az a pont egyesek karrierjében, amikor érdeklődni kezdenek az IndyCar iránt.”

A vezető szerint Alonso rajthoz állása nemcsak a spanyol pilóta és az IndyCar számára jó, hanem az Amerikai Nagydíj és az egész Formula–1 profitálhat belőle.

„Őszintén hisszük, hogy ezzel mindenki csak nyerhet. Fernando számára jó, mert nő az ismertsége az Egyesült Államokban, és ez a Formula–1-re is igaz. Mindenki hallott már erről a sportágról, de csak egy amerikai verseny van. Abban azonban biztos vagyok, hogy a futam rendezői is profitálni fognak Alonso szerepléséből.”

„Számunkra azért jó ez, mert még több rajongó figyelmét tudjuk felkelteni. Az elmúlt években az IndyCar kissé elszigetelt volt, pedig nagyszerű versenyeket szolgáltatunk a nézőknek, de ezzel a lehetőséggel népszerűsíteni tudjuk a sorozatot szerte a világon” – mondta Miles.

Az IndyCar-sorozat legnagyobb versenyét, az Indy 500-at május 28-án rendezik Indianapolisban.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
Tegnap, 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik