F1: Az egész szezonunk sz.r. A következő meg… – Verstappen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.13. 17:41
null
Max Verstappen kiváló rajtja után a 2. helyről adta fel a Kanadai Nagydíjat (Fotó: AFP)
Kezd egyre frusztráltabbá válni Max Verstappen, a Red Bull versenyzője a csapat motorszállítója, a Renault gyengélkedése miatt. A fiatal holland szerint ráadásul elképzelhető, hogy a problémák nem oldódnak meg a 2018-as szezon kezdetéig.

Szenzációsan rajtolt Max Verstappen a múlt hétvégi Kanadai Nagydíjon, az ötödik helyről egészen a másodikig tört előre, a 11. körben azonban leállt alatta a Red Bull, ami értékes pontoktól fosztotta meg az istállót. Verstappen elmondta, mi történt, és igencsak lesújtóan vélekedett a Red Bull idei szerepléséről.

„Hirtelen elment a motorerő, és hiába nyomtam a gázpedált, minden lezárult, így még a csapattal sem tudtam beszélni a rádión – emlékezett vissza. – Nagyon frusztráló, amikor éppen a második helyen haladsz. A rajt nagyszerűen sikerült, a végén mégis üres kézzel távoztam, ami szívás. Lehettem volna második vagy mondjuk harmadik, ha kicsit rosszabbul alakul a futam. Most a soron következő azerbajdzsáni versennyel sem foglalkozom, az egész szezonunk sz*r, mindent beleértve.”

Verstappen aggodalma nem csak az idei szezonra terjed ki, a fiatal holland ugyanis attól fél, hogy a Renault-nak nem sikerül megoldani a problémáit, emiatt a 2018-as idényben sem lesz elég erős a Red Bull.

„Győzni akarok, és hiszem, hogy a csapatunk teljes mértékben képes erre. Az autónk láthatóan sokat fejlődött, de az erőforrásnak is fel kell érnie a szintünkre. Idén azonban már nem jön jelentősebb fejlesztés, és emiatt aggódom. A Renault korábban ígéretet tett a nagyobb előrelépésre, de ennek csak a töredéke valósult meg. Nagyon csalódott vagyok, és félek a jövő szezont illetően. Az idén a bajnoki címért szerettünk volna csatázni, de jelenleg nagyon messze vagyunk ettől.”

Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
21 órája

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
22 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
Tegnap, 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik