F1: panaszkodnak a pilóták a kanadai pálya miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.10. 17:36
Szemmel láthatóan sok port és koszt vertek fel az autók pénteken, a Kanadai Nagydíj első két szabadedzésén. Ez természetesen nem nyerte el a pilóták tetszését, leginkább Romain Grosjean panaszkodott.

Már megszokottnak számít Romain Grosjean részéről a rádión való panaszkodás, a Kanadai Nagydíj pénteki napján azonban a szokásosnál is idegesebb volt a Haas-pilóta. A francia többször megpördült, főként az egyes és a hatos kanyar okozott problémát számára, s rádión közölte is nemtetszését a csapatával:

„Mi a fene folyik itt? Kezd nagyon elegem lenni!”

Az első két szabadedzést követően Grosjean a gumikra és a koszos pályára panaszkodott, szerinte utóbbi ráadásul okozhat még problémákat a hétvége hátralevő részében.

„Az új gumikon könnyű megforogni, amitől ideges leszek, mert elegem van már a kipördülésekből. Trükkösek voltak a körülmények pénteken, mert a pálya nagyon koszos volt, és bár az ideális ív később tisztább lett, amint kicsit is letérsz róla, elveszítheted az uralmat az autód felett” – ecsetelte Grosjean.

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője szerint az idei gépekkel sincs nagy különbség a korábbi években tapasztaltakhoz képest, ám az abroncsok az ő tetszését sem nyerték el teljesen.

„Hasonló a pálya, mint amilyen az elmúlt években volt, de a gumikezelés rosszabb lett, és az autók jobban csúszkálnak. Az abroncsok keményebbek és makacsabbak, sokan pördültek meg a gyér tapadás miatt” – mondta el tapasztalatait az ötszörös Kanadai Nagydíj-győztes pilóta.

Úgy tűnik, a ferraris Kimi Räikkönennek nem tartozik a kedvencei közé a montreali aszfaltcsík. A második szabadedzés győztese szerint a különböző kanyarok kombinációja nagy kihívást jelent a versenyzők számára.

„Nem könnyű ezen a pályán a nagy leszorítóerő erő miatt – nyilatkozta a finn. – A sikánban megfelelően próbáljuk használni a rázóköveket, ami élvezetes, de gyakran csúszkálunk. Ez a helyszín azonban nem olyan élvezetes, mint más pályák a különböző típusú kanyarok miatt. Valójában olyan, mintha két pálya keveréke lenne.”

Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2 órája

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
4 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
6 órája

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
Tegnap, 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik