F1: Wolff odaszúrt Rosbergnek, aki ezt nem hagyta szó nélkül

Vágólapra másolva!
2017.06.20. 11:46
null
Wolff szerint Rosberg mindent felhasznált Hamilton ellen, amit csak tudott (Fotó: AFP)
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke kemény kritikával illette a német istállótól és a Formula–1-ből tavaly visszavonult Nico Rosberget – a kijelentésekre reagált 2016 világbajnoka.

 

Lewis Hamilton és Nico Rosberg nagy csatákat vívott az előző három évben a világbajnoki címért, a két versenyző a pályán és azon kívül is sokszor feszült keményen egymásnak. Kettejük közül inkább Hamilton volt az, aki olyan nyilatkozatokat tett, amelyekkel kissé odaszúrt csapattársának. Volt, mikor megkérdőjelezte Rosberg német származását, míg a tavalyi szezonzárót megelőzően azt mondta: akárhogy is végződik az idény, tudja, hogy ő érdemelte meg jobban a vb-címet.

Ennek ellenére Toto Wolff a napokban meglepő választ adott arra a kérdésre, hogy ki volt a Mercedes pilótái közül az, aki jobban áskálódott a csapattársa ellen.

„Az, aki már nincs itt – szögezte le a német istálló csapatfőnöke. – Nico volt a gonosz, ő felhasznált minden fegyvert, ami a birtokában volt. A Lewisszal való kapcsolatában azonban voltak olyan dolgok, amikről mi sem tudhattunk. Teljesen máshonnan jöttek, és úgy nőttek fel, hogy egymás ellen versenyeztek. Nem egyszerű a dolog, ha két olyan pilóta rendelkezik a világbajnoki cím megszerzéséhez szükséges autóval, akik csapattársak.”

Korábbi főnöke nyilatkozata természetesen Nico Rosberghez is eljutott, a német azonban nem különösebben foglalkozik a témával, hiszen tudja, nem érdemes mindent komolyan venni, ami az újságokban vagy az interneten olvasható.

„Tudom, hogy Toto mit gondol rólam valójában, szóval nem érdekel, hogy mit írnak ezzel kapcsolatban az angol lapok – reagált a 2016-os világbajnok. – A múlt kedden hatszázezer eurót gyűjtöttünk együtt vak gyerekek számára egy jótékonysági eseményen. Persze időnként elolvasom, hogy mit írnak rólam az interneten, de ezt a fejezetét lezártam a karrieremnek, és kissé vicces is, hogy már mennyire hidegen hagynak az ilyen dolgok. Megnyertem a magam csatáját, és remélem, egy nap újra együtt tudunk nevetni az ilyeneken Totóval.”

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik