Formula–1: Massa nyitott a hosszabbításra

Vágólapra másolva!
2017.06.07. 11:28
Bő fél évvel ezelőtt még biztosnak tűnt, hogy befejezi F1-es karrierjét Felipe Massa, jelenleg viszont egyre nagyobb az esély arra, hogy az idei szezon után jövőre is a királykategóriában versenyez majd a 36 éves pilóta.

Felipe Massa tavaly már jóval a szezon vége előtt bejelentette visszavonulását, de az, hogy az idény végén világbajnoki címet szerző Nico Rosberg úgy döntött, befejezi F1-es pályafutását, nagy hatással volt a brazil pilóta sorsára. Rosberg utódja a Mercedesnél ugyanis a williamses Valtteri Bottas lett, így a brit istállónál felszabadult egy ülés, amelyet egy tapasztalt versenyzőnek szerettek volna adni, hiszen Lance Stroll 2017-es debütálása akkor már biztos volt.

Vélhetően nem kellett sokáig győzködni Massát visszavonulásának elhalasztásáról, a brazil pilóta pedig az idei szezon kezdete óta többször is elmondta, mennyire élvezi, hogy továbbra is a Formula–1-ben versenyezhet, és még mindig kitart a véleménye mellett, mely szerint megvan arra az esély, hogy nem csupán plusz egy évig marad.

„Ha meglesz a lehetőségem arra, hogy a jelenlegi irányba haladjak tovább, vagy abba az irányba, amelyet helyesnek tartok, akkor maradok – szögezte le. – Viszont ha ez nem valósul meg, akkor távozok, de ezt már tavaly is elmondtam. Nyugodt vagyok, nincs rajtam nyomás, egyszerűen megpróbálom kiélvezni azt, amit csinálok."

„Biztos vagyok abban, hogy jó munkát végzek, és jól haladnak a dolgok. Szeretem az idei autónkat, mert közel áll a vezetési stílusomhoz. Elégedett vagyok az autóval, a teljesítményemmel és a csapattal közös munkámmal. A legfontosabb dolog most pedig az, hogy ne hullajtsunk el több pontot.”

Bár Massa jövőjét egyelőre homály fedi, a brazil szerint jelenleg nem ez a legfontosabb dolog, amivel foglalkoznia kell.

„Egyelőre nem gondolkodom a jövőn. Kiélvezek minden egyes versenyt, és meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. Jelenleg fogalmam sincs arról, hogy mi lesz később.”

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik