F1: a szezon végén kiszállhat a Honda – mi lesz a Sauberrel?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.13. 17:03
A német Auto Motor und Sport úgy tudja, a Honda októberben veti be erőforrása továbbfejlesztett változatát, ami meghatározó lesz az F1-es jövőjével kapcsolatos döntés meghozatalát illetően. Eközben a Saubernél azt fontolgatják, hogy visszalépnek a Hondával áprilisban kötött megállapodástól.

Az Auto Motor und Sport arról számolt be, hogy az októberi fejlesztéssel a Honda legfőbb célja az, hogy 35-40 lóerővel erősebbé váljon a hajtóegység, és ez lehet az egyik feltétele is a maradásának. Ha sikerül elérni, folytatják az F1-es projektet, ha viszont nem, kiszállnak a sorozatból.

Úgy tűnik, a McLaren spanyol pilótája, Fernando Alonso is az új motortól várja az esetleges előrelépést, ugyanis míg korábban azt mondta, szeptemberig dönt arról, hogy meghosszabbítja-e szerződését a McLarennel, Ausztria óta már úgy nyilatkozik, októberben jelenti be, hogyan tovább.

Egyre inkább úgy néz ki, a McLaren lesz a válasza: ha feljavul a Honda-motor, azért, ha a japánok kiszállnak, azért.

Alonso mellesleg máris hátrányból kezdi meg a Brit Nagydíj hétvégéjét, ugyanis autójában energiatárolót kell cserélni. Ebből az energiaforrás-egységből négyet lehet szabadon felhasználni egy szezon során, Alonsónál viszont már az ötödiket szerelik be, ezért öt hellyel hátrasorolják a vasárnapi versenyre. A McLaren a pénteki szabadedzések után átnézi az erőforrást, hogy megállapítsa, elkél-e bármelyik másik egységnél is a csere, hiszen szívesebben vállalnák be Silverstone-ban a további büntetéseket, mint utána a Hungaroringen, ahol komolyabb hátrányba kerülhetnek a rajtrács végéről indulva.

Érdekes továbbá ezzel kapcsolatban a Sauber helyzete, mivel a svájci istálló április végén döntött úgy, hogy a következő szezontól ők is a japán motorszállító erőforrásait használják, ezt azonban nem csak a Honda esetleges távozása akadályozhatná meg. Ugyanis Frédéric Vasseur, a Sauber nemrégiben kinevezett csapatfőnöke elmondta, ijesztő dolgokat hallott a McLarentől a tervezett motorszállítójukról, és emiatt fontolóra vették, hogy a Honda helyett más beszállítótól vásároljanak motort.

Legfrissebb hírek

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
21 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
22 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35