F1: Csak meg kell nézni Vettel büntetőpontjait – Verstappen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.21. 15:49
Sebastian Vettel Max Verstappen védekezésére panaszkodott a Brit Nagydíj alatt és után, utóbbi azonban visszaszólt ferraris ellenfelének. A fiatal holland emellett a soron következő Magyar GP-ről és a Red Bull ottani esélyeiről is beszélt.

Vettel és Verstappen a Brit Nagydíjon sem maradt csata nélkül. A holland még a futam első felében volt kénytelen védekezni Vettel ellen, a ferraris pedig a csapatrádión háborgott, amiért szerinte Verstappen féktávon változtatott irányt. Vettel a verseny után elmondta, hogy fiatal ellenfele túl keményen próbálta őt maga mögött tartani, és változtatni kellene a védekezési stílusán.

Verstappen viszont Vettel múltbéli kihágásai miatt már nem különösebben foglalkozik a kritikáival, hiszen szerinte ha valakinek, akkor pont a németnek nincs joga panaszkodni rá.

„Nem veszem túl komolyan a bírálatait, főleg azok után, amiket mostanában csinált. Csak meg kell nézni a büntetőpontjainak számát” – utalt a holland pilóta arra, hogy Vettel már kilenc büntetőpontnál jár, és ha további hármat kap, egy versenyen nem indulhat.

Bár Angliában hiányolta a kellő tempót, Verstappen szerint a Red Bull mégis pozitív hétvégén van túl. A soron következő Magyar Nagydíjra jelentős fejlesztésekkel érkeznek, de egyelőre csak reménykedni tudnak abban, hogy ezekkel sikerül előrelépniük.

„Silverstone-ban túl lassúak voltunk, azonban ennek ellenére hiszem, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk. Ez pozitív, hiszen pontszerző helyen végeztünk. Most tovább kell fejlesztenünk az autót. Nehéz megmondani, mi lesz Magyarországon. Sok újítással készülünk, ám meg kell néznünk, hogy ezek miként működnek" – fejtette ki véleményét arról, milyenek lesznek a Red Bull esélyei a Hungaroringen.

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
8 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
Tegnap, 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
Tegnap, 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik