F1: máris új partnerjelölttel tárgyal a Honda

Vágólapra másolva!
2017.07.28. 18:07
Csupán egy napja jelentette be a Sauber, hogy mégsem a Hondától vásárolja jövőre az erőforrásait, de úgy tűnik, a japánok nem tettek le arról, hogy új motorpartnert találjanak – akár már 2018-ra.

A motorsport.com szerint a Toro Rosso, a Force India és a Williams neve vetődhet fel esetleges új partnerként, de a legnagyobb esély arra van, hogy a Toro Rossóval próbál megegyezni a japán gyártó. A tárgyalásokat Jamamoto Maszasi, a Honda Motorsport vezérigazgatója meg is erősítette.

„Tárgyalunk csapatokkal, hogy rájöjjünk, van-e lehetőségünk motorszállítói szerződést kötni valamelyikükkel – ismerte el Jamamoto Maszasi. – A szezon jelenlegi szakaszában már nehéz lesz ezt összehozni, de ennek ellenére megnézzük a 2018-as lehetőségeinket. Ha nem találunk partnercsapatot, folytatjuk az együttműködést a McLarennel, és megpróbálunk egy másik partnert találni 2019-re."

Jamamoto kitért a Sauberrel való szakításra is, aminek elmondása szerint az egyik fő oka az volt, hogy Monisha Kaltenborn, az istálló akkori csapatfőnöke – aki összehozta a szerződést – elhagyta az alakulatot. Egyéb indok lehet viszont az is, hogy a hinwili alakulat a Ferraritól váltót is kap a motor mellé. Jövőre viszont ezt az alkatrészt nem a Honda bocsátotta volna a Sauber rendelkezésére, hanem a McLaren, velük viszont nehéz volt egyezségre jutni, így inkább a biztosabb Ferrari-erőforrás és váltó mellett döntöttek a svájciak.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik