F1: Pérez a belga versenyig szeretné bebiztosítani a jövőjét

2017.07.27. 19:30
null
Hamarosan eldől, meddig marad a 31-es rajtszám a Force Indiánál (Fotó: Veres Viktor)
A Force India mexikói pilótája, Sergio Pérez az FIA Magyar Nagydíjat megelőző csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, ő a maga részéről nagyon szeretné, ha a három hét múlva esedékes Belga Nagydíjra már elrendeződne, hogy jövőre hol folytatja a pályafutását.

A mexikói versenyző tavaly csak októberben írta alá az idei szezonra szóló szerződését, ezért érthető, ha idén azt szeretné, hogy valamivel hamarabb biztonságban tudja a 2018-as ülését.

„Nagyon remélem, a nyári szünetről már úgy jöhetek vissza, hogy aláírt szerződésem van a 2018-as szezonra – jelentette ki Pérez, aki azonban sejtelmesen válaszolt arra a kérdésre, vajon ezt a megállapodást a Force Indiánál írja-e alá: – Az is lehet, de tulajdonképpen nem tudhatjuk, hogy mi történik a következő három hétben.”

A Force India csapatfőnöke, Vijay Mallya elárulta: egy ideje már megkezdték a tárgyalásokat Pérezzel, ám közben arról is lehet hallani, hogy a mexikóit legalább két másik F1-es istálló is szeretné magáénak tudni.

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
20 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08