F1: ritka az ilyen elismerés Hamiltontól – pilóta kapta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.28. 16:24
Lewis Hamilton kifejezetten örül annak, hogy újra F1-es autóban láthatja korábbi ellenfelét, Robert Kubicát, akit konkrétan az egyik leggyorsabb pilótának nevezett, aki ellen valaha is volt szerencséje versenyezni.

Miután kétszer tesztelhetett 2012-es autóval Robert Kubica, a Magyar Nagydíjat követő kétnapos teszt egyik napján pályára viheti a Renault 2017-es gépét is. Ez lesz az első alkalom azt követően, hogy 2011-ben ralibalesetet szenvedett, és kénytelen volt elhagyni a Formula–1-et. A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton már várja, hogy újra F1-es autóban lássa korábbi pilótatársát, akinek szerinte mindenképp a királykategóriában lenne a helye.

„Nagyon boldog vagyok, amiért tesztlehetőséget kapott – mondta Hamilton a Hungaroringen. – Rajta tartom majd a szemem, hogy lássam, hogyan teljesít. Szerintem nagyszerű lenne, ha fizikailag képes lenne a visszatérésre. Megvan a nyers, veleszületett tehetsége, nagy kár, hogy nem lehet itt velünk ebben a sorozatban.”

„Robert az egyik leggyorsabb pilóta, aki ellen valaha is versenyeztem. Ha a mai napig az F1-ben vezetne, a világbajnoki címért harcolhatna, vagy talán már nyert is volna egyet. Nem sok ilyen nagyszerű versenyző kerül be az F1-be. Vannak, akik jobbak a többieknél, de attól még nem kiemelkedőek, és vannak olyan különleges tehetségek, mint ő.”

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik