F1: úgy tűnik, megvan a Red Bull és a Toro Rosso jövő évi pilótafelállása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.11. 10:25
null
Sainz (balra) valószínűleg kénytelen lesz maradni, Verstappen (jobbra) továbbra sem eladó (Fotó: AFP)
Habár sok a pletyka mostanság arról, hogy változás lehet a Red Bullnál és fiókcsapatánál, a Toro Rossónál a versenyzőkkel kapcsolatban a 2018-as szezonra, Christian Horner tiszta vizet öntött a pohárba.

 

A napokban attól volt hangos a sajtó a Toro Rosso háza táján, hogy Carlos Sainz Jr. nem akar jövőre is a csapat színeiben versenyezni, és szeretne feljebb lépni. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azonban leszögezte, a spanyolt szerződés köti a Toro Rossóhoz a következő szezonra, ráadásul emlékeztette őt: a Red Bull sokat invesztált versenyzői pályafutásába, amely nélkül talán esélye sem lett volna eljutni a Formula–1-ig.

Horner ezért biztos benne, hogy Sainz nem távozik az idény végén az alakulattól, és egyre valószínűbb, hogy csapattársa 2018-ban is Danyiil Kvjat lesz.

„Még nem döntöttünk Danyiilról, de nem igazán látok esélyt a távozására – nyilatkozta a brit sportvezető. – Az idén eddig okosan vezet, szóval a közeljövőben valószínűleg megegyezünk a folytatásról.”

A korábbi pletykák szerint nemcsak a fiókcsapatnál, hanem a Red Bullnál is változhat a pilótafelállás, sokan ugyanis úgy vélik, hogy Max Verstappen rövidesen a Ferrarinál folytatja pályafutását. Horner ezt azonban rögtön cáfolta.

„Az egész mindössze ostoba híresztelés. Max szerződése 2019-ig él a csapatnál, szóval legfeljebb utána kerülhet ki az átigazolási piacra.”

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
13 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
14 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
15 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
18 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35