F1: a ferraris Leclerc volt a leggyorsabb a Hungaroringen

ZS. B.ZS. B.
Vágólapra másolva!
2017.08.01. 19:32
null
A Ferrari volt a leggyorsabb az első tesztnapon (Fotó: Dömötör Csaba)
A hétvégi Magyar Nagydíj után kedden folytatódott az akció a Hungaroringen, ahol a mezőny tíz csapata tesztelt. Az időtabella élén a Ferrari tehetséggondozó programjának monacói pilótája, Charles Leclerc végzett.

A Bahreini Nagydíj után ezúttal a Hungaroringen tesztelnek a Formula–1-es mezőny istállói, amelyek több feltörekvő tesztpilótának is lehetőséget adtak kedden. A szabályok értelmében a négy szezonközi tesztnapból kettőn csak olyan versenyző vezethet, aki kettőnél több nagydíjon még nem indult, így az állandó mezőnyből ezúttal csupán Stoffel Vandoorne, Valtteri Bottas és Max Verstappen hajtott pályára. A tíz csapat szokás szerint eltérő tesztprogramot végzett, amelyet nem is részletezett a nyilvánosság előtt, így sportszakmai szempontból sok következtetést nem lehet levonni a nyolcórás körözésből.

A legjobb időt a nap végén a Ferrarit vezető Charles Leclerc futotta, megelőzve Stoffel Vandoornét, valamint – az ezúttal a Pirellinek dolgozó – Valtteri Bottast. A teszt szerdán folytatódik, amikor Robert Kubica vezeti majd a 2017-es Renault-t. Aki szeretné élőben megnézni a lengyel klasszist, 4990 forintért válthat napi jegyet, azok pedig, akik bérletet vagy vasárnapi jegyet vettek a Magyar Nagydíjra, ingyen ülhetnek fel a lelátóra.

A TESZTNAPRÓL KÉSZÜLT GALÉRIÁNKAT IDE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

F1 TESZT, HUNGARORING
1. nap: 1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari)* 1:17.746 (98 kör), 2. Vandoorne (belga, McLaren-Honda) 1:17.843 (72), 3. Bottas (finn, Mercedes) 1:18.732 (155), 4. Russell (brit, Mercedes)* 1:19.231 (119), 5. Stroll (kanadai, Williams-Mercedes) 1:19.866 (138), 6. Mazepin (orosz, Force India-Mercedes)* 1:19.910 (52), 7. Latifi (kanadai, Renault)* 1:20.302 (54), 8. Gelael (indonéz, Toro Rosso-Renault)* 1:20.341 (101), 9. Auer (osztrák, Force India-Mercedes)* 1:20.563 (54), 10. Ferrucci (amerikai, Haas-Ferrari)* 1:21.185 (102), 11. Verstappen (holland, Red Bull-TAG Heuer) 1:21.228 (58), 12. Malja (svéd, Sauber-Ferrari) 1:21.503 (108)

* Tesztpilóta

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik