F1: Rosberg elmondta, miben marad el a Ferrari a Mercedestől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.08.10. 13:12
Hiába aratott a Magyar Nagydíjon kettős győzelmet a Ferrari, a tavalyi világbajnok Nico Rosberg szerint a maranellóiak kezdenek leszakadni a Mercedestől. A korábbi F1-es pilóta emellett Sebastian Vettelről is kifejtette a véleményét.

Jól indult a 2017-es szezon a Ferrari, és különösen Sebastian Vettel számára, aki az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon aratott győzelmével a világbajnoki tabella élre állt, és azóta folyamatosan ott is van. Jelenleg tizennégy pont az előnye a második helyen álló Lewis Hamiltonnal szemben, a konstruktőröket tekintve viszont a Mercedes eddig a legeredményesebb idén: Hamilton és Valtteri Bottas 39 ponttal szereztek többet, mint a Vettel, Räikkönen páros.

Nico Rosberg szerint hosszú távon nem is lesz sok esélye a Ferrarinak legyőzni a Mercedest, hiszen az évközi fejlesztési versenyből szerinte korábbi csapata jöhet ki győztesként. Rosberg emellett azt is elmondta, mire számít a soron következő Belga GP-n.

„A Ferrari nagyszerű munkát végzett a télen, de mostantól elindult a fejlesztési verseny, és nehezen tudom elhinni, hogy a Ferrari ebben tartani tudja a Mercedes tempóját – vélekedett a 2016-os világbajnok. – A silverstone-i futam után azt hittem, hogy véget ért a remeklésük, szóval meglepődtem, mikor Magyarországon vissza tudtak vágni. A spái viszont egy tipikusan a Mercedesnek kedvező pálya, ahol a Ferrarinak nem sok esélye lesz."

Rosberg korábbi csapattársa és riválisa, Hamilton új ellenfeléről, Vettelről is beszélt, akinek dühkitöréseit nem feltétlenül tartja rossznak.

„Tudjuk róla, hogy néha nem képes kordában tartani az érzéseit. Tavaly is ez történt, amikor Mexikóban folyamatosan panaszkodott a csapatrádión. Az azonban, hogy vastag bőr van a képén, az erőssége is lehet. Rövid távon és a pillanat hevében gyengeségnek tűnhet, de egy teljes szezon során már más a helyzet" – mondta honfitársáról a német.

Legfrissebb hírek

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
13 órája

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
15 órája

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
19 órája

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
2026.07.02. 20:43

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
2026.07.02. 18:07

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57
Ezek is érdekelhetik