F1: bizalmi válság jöhet, ha a Renault-hoz kerül az FIA embere

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.29. 10:21
null
Horner, Brown és Wolff sem kedveli a Renault tervét (Fotó: AFP)
Hétfőn azonnali hatállyal jelentette be távozását a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) technikai igazgatói posztjáról Marcin Budkowski, aki minden jel szerint három hónap pihenő után a Renault F1-ese csapatához igazolhat. A francia istálló és Budkowski együttműködése könnyen bizalmi válságot idézhet elő a sportágon belül, miután Budkowski volt a felelőse az a FIA-nál annak, hogy a csapatok következő évi autói mindenben megfeleljenek a szabályoknak, így a 40 éves szakember – elvileg – mindent tud az összes istálló jövő évi autóiról.

Ez érthetően kiakasztotta a többi F1-es csapatot, hiszen így mindegyik istálló titka a Renault birtokába kerülhet. A lengyel szakember felmondását kedden tudatta az FIA, amikor Charlie Whiting az FIA versenyigazgatója körüzenetben hívta fel a csapatok figyelmét, hogy a továbbiakban ne küldjék el Budkowskinak kérdéseiket, lévén megszűnt a munkaviszonya.

Az F1-es csapatok pénteken megbeszélést tartottak az esettel kapcsolatban, miután egyaránt rendkívül dühösek, amiért Budkowski mindössze három hónap szünet után munkába állhat egy csapatnál.

„Ez a kérdés elsősorban a bizalomról szól. Beszélnünk kell az FIA-val, hogy merre tovább. Nem fogunk titkos információkat kiadni, ha fennáll a veszélye annak, hogy azok egy rivális csapathoz kerülhetnek. Ha ez a kockázat valós, akkor inkább megtartjuk magunknak a titkainak, és nem adjuk ki azokat” – fogalmazott egy neve elhallgatását kérő forrás a motorsport.com-nak.

A Renault egy sokat mondó „No comment” üzenettel reagált a történtekre, míg az FIA nem erősítette meg Budkowski és a Renault közös terveit, ehelyett arról adott ki rövid közleményt, hogy a lengyel szakember munkakörét Charlie Whiting veszi át.

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
13 órája

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik