F1: a három másodperces hiba hárommillió forintba kerülhet

Vágólapra másolva!
2017.10.20. 19:58
Hárommillió forintnak megfelelő összegbe kerülhet a Williams-istálló számára, hogy az F1-es Amerikai Nagydíj első szabadedzésén három másodperces (!) késéssel adta le egyik készlet gumiját a Pirellinek.

A szabályok szerint az első szabadedzésen legkésőbb a 40. perc befejeztéig le kell adni egy készlet száraz pályás gumit a Pirellinek. A Williams Felipe Massa szettjével éppen kicsúszott a határidőből, ezért 10 ezer eurós felfüggesztett pénzbírsággal sújtották.

A csapatnak már a Belga Nagydíjon kellett fizetnie 10 ezer eurót egy szabálytalanság miatt, de most visszaesőként – ideiglenesen – megúszta az újabb büntetést, mert csak három másodpercet tévedett.

A Williamshez kapcsolódó hír, hogy James Urwin, Lance Stroll versenymérnöke kisgyermeke születése miatt szabadságot kapott, így ezen a hétvégén a Ferrari korábbi vezető versenymérnöke és stratégája, Luca Baldisserri felel a kanadai autójának felkészítéséért.

Baldisseri még a Ferrari akadémiájának vezetőjeként kezdett el Stroll-lal dolgozni, majd a kanadaival együtt elhagyta az olasz istálló programját, és a szakember készítette fel Strollt az F1-es bemutatkozásra.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
6 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
10 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik