F1: a Mercedesnél aggódnak Bottas gyenge formája miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.04. 12:57
Toto Wolff, a Formula–1-es Mercedes csapatfőnöke aggodalmát fejezte ki Valtteri Bottas eddigi teljesítménye miatt.

A szezon előtt a gárdához érkező finn 222 pontjával jelenleg a harmadik helyen áll a világbajnoki pontversenyben, ám csapattársához, Lewis Hamiltonhoz képest teljesítménye igen visszafogott – míg a brit eddig hét futamot nyert, Bottas csak kettőt, Hamilton ráadásul az edzéseken is rendre gyorsabb a finn pilótánál.

Toto Wolff, a Mercedes első embere is tudja, Bottasnak javulnia kell.

„Igen, aggódom Valtteri miatt, mivel szeretném, ha jól menne neki. Mindannyian ezt szeretnénk. Úgy tűnik, Bottas jobban megszenved az autóval, mint Lewis. Rengeteg apró tényező van, ami miatt jelenleg így teljesít, viszont kétségem sincs afelől, hogy hamarosan magára talál.”

„Sok verseny van még hátra, hogy a problémákat kiküszöböljük, a legjobb pilóták pedig képesek kikászálódni a nehéz helyzetekből, és biztos vagyok benne, hogy ez Bottasnak is sikerülni fog. Ha fel tud javulni, akkor sokkal jobb és erősebb lesz a jövőben. Ebben a szezonban többször is láttunk már tőle jó hétvégéket, ám a legutóbbi hetekben visszaesett. Mindenesetre ezek ellenére sem kételkedik senki Bottasban.”

 

Legfrissebb hírek

A Ferrari kitűzte az autóbemutatója időpontját

F1
2025.12.19. 12:23

Máris 2026-ra hangolnak az F1-ben, új szakkifejezések várnak ránk

F1
2025.12.19. 07:00

Verstappen új rajtszámmal vág neki a 2026-os idénynek

F1
2025.12.18. 11:10

Formula–1: a Portugál Nagydíj hat év után tér vissza a versenynaptárba

F1
2025.12.16. 10:50

Marko: Bebizonyítottuk, hogy Horner mindenről hazudott

F1
2025.12.15. 16:08

Képes összeállítás Lando Norrisról, a Formula–1 új királyáról

Képes Sport
2025.12.14. 12:21

Lando Norris Taskentben átvette az F1-es világbajnoki trófeát

F1
2025.12.12. 20:30

F1: a Honda győzelemre tör az Astonnal

F1
2025.12.12. 09:42
Ezek is érdekelhetik