F1: Bernie az egyetlen, aki képes erre – Toto Wolff

2017.10.29. 19:01
Nem tudja komolyan venni Bernie Ecclestone nemrégiben tett nyilatkozatát Toto Wolff. A Mercedes csapatfőnökével mellesleg a rivális istállók vezetői is egyetértenek.

Nagy port kavart nemrégibenBernie Ecclestone azon nyilatkozata, mely szerint a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hosszú ideje segíti a Ferrarit, és a különböző szabályváltoztatások is azt szolgálták, hogy a maranellói alakulat kerüljön a mezőny élére.Bernie Ecclestone azon nyilatkozata, mely szerint a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hosszú ideje segíti a Ferrarit, és a különböző szabályváltoztatások is azt szolgálták, hogy a maranellói alakulat kerüljön a mezőny élére.

A 87 éves brit mellesleg ennél is tovább ment, és megjegyezte: vélhetően információátadással a Mercedes is segítette a Ferrarit, hiszen az olaszokat legyőzni sokkal nagyobb siker minden csapat számára, mintha egy kisebb rivális ellen diadalmaskodnának. A vád természetesen eljutott a német istálló csapatfőnökéhez, Toto Wolffhoz is, aki viszont csak nevetett az F1 korábbi első emberének feltételezésein.

„Bernie az egyetlen, aki képes elhajítani egy gránátbombát a világ másik feléről, ami aztán a paddockban esik le és ott robban fel – jegyezte meg Wolff. – Szeretem a történeteit. Hiányzik, hogy ilyen módon kavarja a megbeszéléseket, de amit mondott, természetesen nonszensz."

Az osztrákhoz hasonló véleményen vannak más alakulatok vezetői is, köztük Christian Horner a Red Bulltól, bár a brit elárult egy érdekességet a csapatok tárgyalásairól.

„Egyértelmű, hogy szoros a kapcsolat a Ferrari és a Mercedes között. A megbeszéléseken sem emeli fel az egyik a kezét anélkül, hogy a másik egyet nem értene vele. Az viszont meglepne, ha ilyen szinten segítenék egymást" – árulta el Horner.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
5 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
7 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
7 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
10 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35